Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A macskák földje

2011.05.14

A Caboodle Ranch egy meglehetősen rendhagyó macskamenhely. A 100 hektáros birtok Floridában található, Ponte Vedra Beach mellett. Craig Grant itt hozta létre a megálmodott "Macskakánaánt". Érdekesség, hogy a férfi sosem szerette a macskákat, egészen addig, míg fia el nem költözött tőle, hátrahagyva a sajátját. Grant hamarosan megbarátkozott a cicával és mikor a macseknak kölykei születtek, úgy határozott, hogy nem ajándékozza el őket.

Persze egy egész alomnyi macskakölyökkel sok gond adódik, ahogy egyre nagyobbak és egyre elevenebbek, így Grantnak csakhamar új lakóhely után kellett néznie, ahol zavartalanul élhet kedvenceivel, a szomszédok állandó mérgelődése nélkül. Egy újsághirdetésben bukkant az eladó floridai birtokra még 2003-ban, megvette, majd egy lakókocsival és egy csapat életvidám macskával odaköltözött.
 

A macskák száma évről évre egyre nőtt, mivel Grant minden kóbor állatot befogad és olyanokat is, amelyekről a gazdáik nem tudnak tovább gondoskodni, de szeretnék jó kezek között tudni egykori kedvencüket. Ez a hozzáállás hamar megmutatkozott a létszámban, ma már több mint ötszáz macska éldegél a Caboodle Ranchon. "A macskák társasága boldogabbá tett, mint amilyen korábban bármikor voltam" - nyilatkozta Grant.

A százhektáros területen minden megtalálható, amire a macskáknak szüksége van. Sőt, talán még jóval több is. Szabadon mászkálhatnak, Grant külön házikókat épített nekik, de egy cuki vízimalom és több saját tavacska is gazdagítja a tájat - ami egyébként is nagyon szép. Az állatok szemmel láthatóan nem szenvednek hiányt semmiben és kifejezetten jól érzik magukat a menhelyen, ahol voltaképpen szabadok lehetnek.
 

Grant és segítői mindig gondoskodnak az új jövevények ivartalanításáról és a szükséges oltásokat is rendszeresen megkapják a macskafarm lakói. Az állatok egészségéről rendszeres állatorvosi ellenőrzések alkalmával győződnek meg a szakemberek. A menhely fennmaradásának és a további állatok befogadásának egyetlen feltétele, hogy időről időre kellő mennyiségű adomány gyűljön össze, amelyből biztosítható a macskák ellátása.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.